Magyarország első jogász-politológus szakkollégiuma
A Bibó István Szakkollégium kezdettől fogva rangos helynek számított, ahol pezsgett az intellektuális, társasági és sportélet, utóbbiban vezető szerepet játszott a foci. Viktor régi, jó gimnáziumi iskolatársával, Simicska Lajossal együtt került be ide.
A kollégium akkori lakóinak nem csekély hányada idővel a legbefolyásosabb körök tagjává vált Magyarországon: parlamenti képviselők és házelnök, miniszterelnök, miniszterek, agytrösztök vezetői, alkotmánybírák, polgármesterek, üzletemberek lettek; 2012 májusában Áder Jánost államfőnekA hallgatók különböző, az uralkodó hatalomtól távol eső körökből hívtak meg embereket, többek között az 1956-os forradalom résztvevőit, de beszélgettek olyanokkal is, akik nem megdönteni, hanem megreformálni akarták a kommunizmust. 1984-85-ben gyakori vendége volt a kollégiumnak az akkori ellenzék vezéralakja, Kis János, a liberális Szabad Demokraták Szövetsége egyik leendő alapítója és első elnöke, aki ki volt zárva az egyetemi előadók sorából. A fiatalok találkoztak Soros Györggyel is, a magyar származású milliárdossal, aki később lelkesen támogatta őket. Soros 1984-ben a saját nevét viselő alapítványt hozott létre, amely a liberális gondolkodás legfontosabb, nem mindennapi befolyással bíró központja lett Közép-Európában. Mint az egyik régi diák meséli, Soros akkoriban megajándékozta őket egy nagyon veszélyes, felforgató jellegű, a rendszer ellenségének számító berendezéssel, egy másológéppel. Külön helyiségbe került, vasráccsal elzárva. Telefonkészüléket is kaptak, ösztöndíjakat, tanulmányutak lehetőségét Angliába és az Egyesült Államokba. Sorosnak nagyon megtetszettek ezek a fiatal forradalmárok. Akiknél persze felbukkantak a konzervatív népi írók is. A kollégium lakosai nemcsak politikai témájú szemináriumokat szerveztek, olyan kérdésekkel is foglalkoztak, mint a szegénység vagy az ökológia, ami már-már súrolta a felforgató tevékenység határait.
***
http://bibo.elte.hu/volt-tagjaink/
A Bibó Szakkollégiumban barátság bontakozott ki Fodor Gábor és Orbán Viktor között. Előbb barátok voltak, azután együtt hozták létre a Fideszt, váltak e szervezet legjelentősebb alakjaivá, majd pár év múltán a párt egymással versengő belső platformjainak vezetőivé. Idővel ellenfelek lettek, sőt politikai ellenségek. De akkoriban még együtt voltak.
Egyszerű, frissen felújított szoba a Ménesi út 12-ben. Előbb két, majd három ággyal. A szoba lakosai - Fodor Gábor és Orbán Viktor - rengeteget beszélgettek zenéről, könyvekről, filmekről, politikáról, fociról és persze a lányokról. Mindkettejüket körülrajongták a nők. Jóképű, rokonszenves, karizmatikus, intelligens ifjak voltak. És még lázadók is. Barátkoztak, de különböztek egymástól, fizikai tekintetben is. Gábor magas, vékony, szőke fiú volt. Viktor alacsony, zömök, barna srác. Ami összekapcsolta őket, az a kommunistaellenesség volt, az államrendszer megváltoztatásának célja. Gábor könyvek között nevelkedett, katolikus, művelt, meglehetősen antikommunista beállítottságú, de nyitott családban. Viktor egy szerény kis faluvégi házból jött, ahol vallásról szó sem esett, a politika idegen dolognak számított, és a fizikai erő kultusza uralkodott. Gábor az érzékenyen bonyolult témákhoz nyúló, kifinomult európai mozit szerette, Viktor a westerneket, ahol a jó vívja harcát a rosszal, a szerepek tiszták és egyértelműek. Nem jártak együtt filmet nézni, mivel nehéz lett volna olyan alkotást találni, amelyik mindkettejüknek tetszik. Gábor a festészetet szerette, Viktor a focit. Gábor a kompromisszumok kötésének és a konfliktusok feloldásának mestere volt, Viktor a problémák gyökereit kutatta, és nem riadt vissza a konfliktusoktól, tört előre, a legjobb akart lenni. A legjobb a csajozásban, a tanulásban, a kollégiumi élet szervezésében. Mindketten jó humorú és elbűvölő társasági emberek, fáradhatatlanok. Kitűnő tanulók, akik ugyanakkor nem zárkóztak el a bulizástól és a magyar bortermelés gyakori tesztelésétől sem.
Kölcsönösen rajongtak egymásért. Szerfelett kedvelték a másikat, és tanultak egymástól. Viktor kileste, mit olvas a barátja, és ő is rávetette magát ugyanazokra a könyvekre. Nagyon igyekezett, hogy intellektuálisan felnőjön hozzá. Köstler, Kafka, Orwell, Esterházy, Michnik: a közép-európai értelmiség alapcsomagja az 1980-as években. Ebbe a világba Gábor vezette be.
A fiúk együtt jártak jó kemény zenét hallgatni. Budapesten akkoriban erős volt az alternatívrock-mozgalom. Számos underground zenekarnak nem jelenhetett meg lemeze. Viktor nem ismerte ezt a közeget. Gábortól kapott magnókazettákat. Viktornak egyre jobban tetszett a dolog, és arra kérte Gábort, hogy vigye el magával koncertekre.
Gábornak pedig mind jobban imponált Viktor szorgalma. És az, ahogyan ráérzett a hangulatokra, ahogyan képes volt meggyőzni az embereket. Tetszett neki Viktor problémamegoldó-képessége, határozottsága és dinamizmusa. A változásokra, a világ újrateremtésére irányuló szüntelen sóvárgása. A kérlelhetetlensége.
Gábor foglalkozott illegális kiadványok terjesztésével is. Viktor még nem kötelezte el magát az ellenzék oldalán. Ő a kollégiumi élet szervezésével volt elfoglalva.
***
Viktor lett a hallgatói önkormányzat elnöke. A kollégium vezetőivel együtt dönthetett arról, miként szerveződjön a nap, milyen foglalkozások legyenek, mit tanuljanak a diákok. Mindenre befolyással akart lenni. A kollégiumban folyvást többórás viták zajlottak különböző kérdésekről: a labdarúgásról, a tanrend alakulásáról, mit kell tenni a jobb tanulási eredmények érdekében, de arról is, mi módon lehetne megdönteni a fennálló hatalmat és megváltoztatni Magyarországot. Viktor konfliktusokba keveredett az előadókkal, a kollégium vezetésével. Az egyik ilyen vita tárgya a hallgatók fakultatív dolgozataival függött össze: Orbán azt akarta, hogy a diákok készítsenek saját tanulmányokat, és dolgozzák fel a hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat. A hasonló viták során Orbán igen agresszívan lépett fel ellenfeleivel szemben. Gábor és Kéri László professzor - politológus, aki felügyelte a kollégiumi munkát, és magát Viktort is tanította - ellenezték ezt a stílust, az ilyesfajta megoldásokat. Kéri akkoriban hosszú órákat töltött el Orbánnal és társaival vitázva. A professzor így emlékszik erre: ,,Ők mindenkire azonnal rá akarták kényszeríteni az elképzeléseiket. Volt egy csomó ostoba ötletük. Mindent szabályozni akartak, amit csak lehetett. Az első pillanattól látszott, hogy Viktor dominál a többiek fölött, hogy képes rájuk kényszeríteni az akaratát, és hogy nagy meggyőzőerővel bír. Ennek ellenére ki nem állhattam őt."
A vita annyira elmérgesedett, hogy egyszer csak Kéri nem bírta tovább: ,,Elnyomtok másokat! Éppen, hogy ti nem hisztek a szabadságban! Azt akarjátok, hogy mások olyasmit tegyenek, amihez semmi kedvük! Úgy viselkedtek, mint a bolsevikok!" - kiabálta, és elhagyta a termet. Még visszalépve odavetette: ,,De mondok én neked valamit, Viktor. Ahogy itt elnézlek titeket, rosszabbak vagytok ti a Kun Béla-féle Lenin-fiúknál. És tudod mit? Ha egyszer hatalomra jutsz - mert látom, az Isten sem menti meg az országot attól, hogy egyszer majd te dirigálj itt -, a Stumpfot meg engem akasztass föl elsőként, mert mi még tudjuk, te ki voltál egykoron!" - azzal sarkon fordult, és faképnél hagyta.
Kéri távozott a kollégiumból, Orbán nem. Néhány esztendő múltán Kéri mélyinterjút készített Orbánnal. Aztán megint elszánt ellenfelévé lett. Olyan ellenfelévé, aki nagy rokonszenvvel és tisztelettel képes beszélni róla. A viszony kölcsönös. Orbán a mai napig úgy emlegeti Kérit, mint egyik első és legfontosabb tanárát. Bő tíz évvel később Stumpf - a vita idején a szakkollégium igazgatója - Orbán miniszterelnöki kancelláriájának vezetője lett.
Ma Orbán Viktor elismeri, hogy a katonaság után valóban agresszív volt. Nem volt ezzel egyedül. Ez az állapot - a folytonos harc, az indulatok és frusztrációk - kifejezést nyert a kollégiumban megszervezett focicsapat elnevezésében is: Zalaegerszegi Regresszivitás. Fél évvel később, amikor már kissé lecsillapodtak, megváltoztatták a nevet Unitasra.
Orbán, aki annyira felbosszantotta a tanárát annak idején, 20-21 éves volt. Kéri professzor mindenre megesküszik, hogy amikor azt mondta, miniszterelnök lesz, esze ágában sem volt dicsérni vagy örömöt szerezni neki. Mégis alighanem az első volt, aki megjósolta Orbán további pályafutását. A reformkommunista Kéri viszonya Orbánhoz, a tanár és a diák viszonya specifikus volt, és az is maradt.
A kollégium az akkori időkhöz képest nem mindennapi hely volt. Esténként és éjszakába nyúlóan folytak a viták. Különböző dolgokról szavaztak, vitatkoztak, érveltek, veszekedtek, győzködték egymást. A Bibó Szakkollégium szinte permanens konfliktusban állt az egyetemmel. Teljesen független sziget volt a kádárista Budapesten.
Természetesen, mint minden koleszban, itt is ment a bulizás, a kemény ivászat, és sokat fociztak is. Még mindig nagyon fiatalok voltak, de egyre magabiztosabbak, akik próbálgatták, mi is a demokrácia. Fokozatosan elkezdték érzékelni azt is, hogy valami nem mindennapi dolog részeseivé válnak. Minden hónappal egyre nehezebb volt elfogadniuk a rendszert, amelyben éltek. Úgy vélték, az ellene való fellépés legjobb módja a függetlenség kis szigetinek megteremtése. Ilyen kis szigetek keletkeztek Budapest különböző helyein. És mindaddig, míg zárt közösségekként működtek, a hatalom megtűrte őket. Csakhogy a független mozgalmak mind szélesebb köröket érintettek.
Orbán Viktor számára a legemlékezetesebb foglalkozást Fellegi Tamásnak az 1956-os forradalomról szóló előadássorozata jelentette. (Fellegi előbb a második Orbán-kormány minisztere lett, azután 2012 nyaráig ő vezette az IMF-fel és az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokat.) Amit Viktor akkor megtudott, sokkoló hatással volt rá. Ezeknek az előadásoknak a nyomán fordult mindinkább szembe a hatalommal. Orbán, mint később többször aláhúzta, belerendült abba, amit hallott. Ezt követték a lengyel Szolidaritással, valamint az 1968-as csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatos foglalkozások. Tanulmányai végeztével Orbán a lengyel társadalomnak az egypártrendszerrel folytatott küzdelméről írta szakdolgozatát.
Miután Viktor összebútorozott Fodor Gáborral, nyugodtabb lett, amiből azért nem következett, hogy veszített volna harciasságából és határozottságából. 1984-ben elnyerte az elnöki széket a kollégium önkormányzati választásain. Az igazgatói posztot Stumpf István töltötte be, de Orbán, noha csak hallgató volt, egyenrangú szerepet kapott. A szakkollégiumban szinte teljes szabadság uralkodott. ,,Ideiglenesen felszabadított terület" - így emlegette Orbán és Kövér. Orbán egyre több időt töltött ott, és egyre kevesebbet az egyetemen. A diákok folyamatosan értékelték a politikai helyzetet, forgatókönyveket dolgoztak ki a jövőre nézve. A cselekvés stratégiáján és taktikáján gondolkoztak. Egyre pontosabban tudták, mit szeretnének az élettől. Követték a más országokban zajló eseményeket is, felvették a kapcsolatot különféle független társaságokkal. Szónoki gyakorlatokat tartottak, igyekeztek elsajátítani a meggyőzés módszereit, támogatókat kerestek, szövetségeket és kompromisszumokat kötöttek. Valóságos pártalapítás előtti gyakorlótérré vált az intézmény.
***
1985-ben Magyarországon választásokat tartottak a kommunista országgyűlésbe. Az akkor frissen hatályba lépett törvény értelmében - kvázi demokratikus gesztusként - első ízben indulhatott, sőt indulnia is kellett legalább két jelöltnek a képviselői mandátumért minden körzetben. Az új rendelkezések szerint a választási jelölőgyűléseken spontán módon be lehetett jelenteni más jelölteket is, a Hazafias Népfront hivatalos listáján szereplőkön kívül. A fiatal jogászok úgy döntöttek, saját jelöltet indítanak. Elterjesztették ezt az ismerőseik körében, és nem rejtették véka alá, hogy harcolni fognak. Tömegesen jelentek meg a jelölőgyűlésen, ahol kiderült, hogy a termet rendőrkordon és civil ruhás állambiztonságiak veszik körül. A helyiséget megtöltötték a KISZ beépített emberei. A vita és a szavazás során a diákok rájöttek, hogy az egész megmozdulás egyetlen nagy színjáték. A független jelöltnek esélye sem volt átmenni. ,,Hatalmas átverés volt" - meséli később Orbán. Neki és társainak mindez rettentő csalódást okozott. Viktor írt egy beszámolót a gyűlésről. Megrendítő szavakkal zárta: ,,Harmadéves joghallgató vagyok. Mint leendő jogi végzettségű állampolgár számára a legelső feladatom, hogy ott, ahol vagyok, ott, ahol tudok, mindent megtegyek a jog és a törvényesség védelmében". Úgy vélte, törvénysértés történt. ,,Így csak két lehetősége van egy magamfajtának. Vagy komolyan veszi a fentieket és így saját magát is, vagy abbahagyja a jogi tanulmányait, és megpróbál más végzettséget szerezni.1985. április 22-én ez az írás, a Jogász Szakkollégium részéről pedig az írás közzététele volt a legtöbb, amit tehettünk. (Sajnos!)"
A kollégista baráti kör rohamosan radikalizálódott. Kövér László meséli, mennyire beléjük vésődött Andrzej Wajda Vasember című filmjének utolsó jelenete. Az újságíró a sztrájkolók oldalára állt, bent van a gyárban, és örül, hogy mindez megtörtént. Ugyanakkor a párt képviselője kigördül az udvarról egy autón, és csendesen azt mondja: ,,Még visszajövünk". ,,Ez a jelenet nagyon világosan tudatosította bennünk, hogy ezekkel nem lehet tárgyalni" - mondja Kövér. Később aztán sok helyütt, számos rendezvényen és buli alkalmával, borozásokon ismételgették: ,,Ezekkel nem lehet tárgyalni".
Ez a radikalizmus különböztette meg a Fideszt még a lengyel ellenzéktől is. Ezért történt, hogy a magyar lázadók, amikor a rendszer már rogyadozott, egyből radikális követelésekkel álltak elő: teljesen szabad választásokat követeltek, és a szovjet csapatok kivonását az országból. A meggyőződés, hogy ,,ezekkel nem lehet tárgyalni", megmaradt Orbánban mindvégig. Nincsenek illúziói, ami a másik oldalt, vagyis azokat illeti, akik a régi rendszerben gyökereznek. Ezért van, hogy egész harca a kommunizmus maradványai ellen folyó küzdelem.
***
1985 tavaszán Kövér László egyetemista társaival együtt hivatalos levelet intézett a szarvasi Mezőgazdasági Főiskola igazgatójához, amelyben hozzájárulását kérte, hogy az intézmény helyiségeit igénybe vehessék a IV. Országos Diáktalálkozó megrendezése céljából. Az igazgató megkapta a levelet, és azt olvasta benne, hogy ez már a negyedik alkalom. ,,Az elsőről, a másodikról, a harmadikról ugyan nem hallott, de nyilván legálisnak kellett lenniük, ha most a negyediket tartják, és éppen őnála szeretnék" - meséli Kövér. És az igazgató beleegyezett. Nem tudta, hogy igazából nem volt se első, se második, se harmadik találkozó. Az intézményben aztán öt napon át arról vitatkoztak, hogy miként lehetne megváltoztatni a rendszert, amelynek ő maga és iskolája is része volt. Szarvason ugyanis megjelentek az egymástól függetlenül, különböző szervezetekben tevékenykedő fiatalemberek, hogy arról folytassanak eszmecserét, mi zajlik Magyarországon, és mi volna a teendő. Nemcsak szállást, hanem a közgazdász hallgatók céges ismeretségei révén még külön dotációt is sikerült szerezni. A ,,diáktábor" számára alkalmi újságot is kiadtak, amelyben különféle vállalatok helyeztek el álláshirdetéseket a végzős hallgatóknak. A kiadvány és a hirdetések pusztán arra szolgáltak, hogy legalizálják az anyagi támogatást. Senki az égadta világon nem volt tisztában azzal, hogy valójában mire adja a pénzt, mint ahogyan azzal sem, hogy kiknek a rendelkezésére bocsátja a helyiségeket. Azokban az időkben hasonló találkozókat csak a KISZ és a hivatalos hallgatói önkormányzat szervezhetett. Csak ezeknek volt hozzáférésük az anyagi forrásokhoz, és csak ők tudtak szállást intézni a diákoknak. Számos aktivista úgy emlékszik erre a szarvasi táborra, mint az öntudatra ébredés felé vezető út kulcsfontosságú állomására. Itt tudatosodott bennük, hogy lehet és kell is önállóan cselekedni. Szarvas nélkül Fidesz sem lenne - állítják.
***
Orbán ekkoriban kezdte írni szakdolgozatát a Szolidaritásról. A címe a következő: Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (a lengyel példa). Orbán ebben leírja, mi volt a Szolidaritás - mennyire volt politikai mozgalom, mennyire önkormányzati és mennyire szakszervezeti jellegű. Az önkormányzatiságot boncolgatja. Elgondolkodik azon, hogy egy tízmillió embert felölelő szerveződés vajon még szakszervezetnek, vagy már inkább politikai pártnak minősíthető-e. Azt elemzi, hogy az 1980-ban létrejött Szolidaritásnak milyen hatása lehet a helyzet alakulására más szocialista országokban. Orbán e munkájában Jadwiga Staniszkist, Jürgen Habermast, Mieczysław Rakowskit idézi, valamint Jacek Kuroń és Adam Michnik által adott interjúkra hivatkozik.
Témavezetője azt írta, hogy a szakdolgozat kivételesen jól elkészített munka, szerzője a források széles körére támaszkodik, és hogy ritkán találkozni ennyire alaposan kidolgozott diplomamunkával. Íme, egy részlet Dr. Samu Mihály tanszékvezető értékeléséből: ,,A szakdolgozat szakirodalmi háttere, elméleti fogalomrendszere messze túlhaladja a szokásos szakdolgozati szintet. A társadalmi mozgalmak és a szocialista civil társadalom problematikájának vizsgálata még a szaktudományi magyar irodalmat nézve is újszerű és egyéni."
1987 májusában Kovács István polonistát, egyetemi előadót megállított az ajtóban egy fiatal, szakállas hallgató. Udvariasan, de igen határozottan megkérte, hogy másnapra lenne szíves lefordítani magyarra egy lengyel történész, Maciej Koźmiński cikkét a Molotov-Ribbentrop paktumról. Ugyanis éppen lapzárta volt a Századvég című folyóiratnál, és az utolsó pillanatban szerették volna elhelyezni benne ezt, az akkori időkben felforgató jellegűnek számító szöveget. A kérés némiképp szemtelen volt, tekintettel az írás nagyobb terjedelmére és a szűkös határidőre, hiszen a tanár mindössze egyetlen napot kapott a diáktól a fordítás elkészítésére. A szakállas hallgatót Orbán Viktornak hívták.
A Századvég ugyan hivatalosan engedélyezett folyóirat volt, de olyan tartalmakat is közölt, amelyek a kommunista sajtóban soha nem jelenhettek volna meg. A diákok meglelték a módját, hogy miként kerüljenek nyomtatásba kényelmetlen szövegek. Beadták a nyomtatási engedélyre szóló kérelmet elfogadható, gyanakvást nem ébresztő tartalomjegyzékkel. A nyomdába azonban már más szövegek mentek. Nemegyszer a hatalom toleranciáját meghaladó írások. Kovács tanár úr a hallgató kérésének eleget téve lefordította a cikket, amely aztán meg is jelent a lapban. A hivatalnok, aki engedélyezte a nyomtatást, nevetve mesélte később Kovácsnak, mint vezették meg a diákok. Ő is csak akkor jött rá az átverésre, amikor már látta, hogy más tartalommal jelent meg a folyóirat, mint amit jóváhagyott.
Kádár Magyarországán nem volt cenzori hivatal. Amikor valami ,,helytelenség" jött ki nyomtatásban, rendszerint közvetlenül a főszerkesztőt vonták felelősségre. S ha valamely publikáció nyomán botrány keletkezett, a lap vezetője volt kénytelen igazoló jelentést adni a pártközpont illetékeseinek arról, hogy miként kerülhetett sor az ominózus anyag kiadására, és természetesen az esetleges következményeket is neki kellett viselnie (amit aztán gyakorta igyekezett továbbhárítani). Ez az intézményes cenzúra nélküli rendszer rosszabb volt, mint azon országoké, ahol preventív cenzori hivatal működött - az újságírók és szerkesztők öncenzúrája ugyanis sokszor szigorúbb volt, hiszen nem léteztek egyértelmű tiltások és útmutatások, hogy mit szabad, és mit nem.
Kovács tanár úr közeli jó viszonyban volt az ismert lengyel hungarológus történésszel, Wacław Felczak professzorral. Felczak kiváló történész volt, a II. világháború alatt, mint az emigráns lengyel kormány megbízottja, katonai futárszolgálatot épített ki, és működtetett a Varsó - Budapest - London útvonalon. 1945-ben ismét hazájába küldték, hogy segítsen kiépíteni egy kommunistaellenes konspirációs hálózatot. Három évvel később árulás következtében letartóztatták, és életfogytiglani börtönbüntetést kapott. 1956-ban feltételesen szabadult. Történészként Magyarországgal foglalkozott. Amint lehetett, gyakran utazott Budapestre, ahol előadásokat tartott a diákoknak. Az 1970-es években egyik akkori szemináriumi hallgatója, a későbbi Kovács István professzor, lakásában rendhagyó foglalkozásokat vezetett Közép-Európa történelmének kérdéseiről. Sokat beszélt a kommunizmus megdöntésének víziójáról. Felczak professzornak nem voltak kétségei afelől, hogy ez bekövetkezik. Panaszkodott magyar barátai tétovázására, akik haboztak elindulni a határozottabb politikai cselekvés irányába.
1987-ben Felczak professzort vendégtanárnak hívták az Eötvös Kollégiumba (amelynek a háború előtt maga is ösztöndíjasa volt). Orbán Viktor akkor megkérte, hogy jöjjön el egy találkozóra a Bibó Szakkollégium végzős joghallgatóihoz is, és beszéljen nekik a Szolidaritásról. A professzor beleegyezett, és tartott ott egy előadást a lengyel ellenzék tapasztalatairól.
A teremben közel húszfős hallgatóság várta. A találkozó végén Orbán megkérdezte a professzort, hogy szerinte mit kellene csinálniuk. ,,Alakítsatok pártot! Valószínűleg lecsuknak benneteket érte, de minden jel szerint nem kell majd sokáig ülnötök" - hangzott Felczak válasza. Ez forradalmi javaslat volt. A Szolidaritás históriájától elbűvölt fiatal magyarok megfogadták a professzor szavait. Rövidesen létrehozták az első hivatalos ellenzéki szervezetet, amely nemsokára politikai párttá alakult, és napjainkban Közép-Európa legnagyobb politikai mozgalmaként ismeretes.
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=menusgabor&pid=65342
http://www.origo.hu/itthon/20141127-az-ember-aki-titokzatosabb-mint-columbo-felesege.html
Elítélték Orbán Viktor egykori iskolatársát
