HTML

választási program készítés

Friss topikok

Címkék

3 (1) (1) Címkefelhő

2016.01.12. 09:43 program készítő

Veszprém -Miért nincs Orbán a vádlottak padján

Veszprém - A vádlottak az utolsó szó jogán szólalnak meg ezen a héten a vöröiszap-perben a Veszprém Törvényszéken Szabó Györgyi tanácsvezető bíró előtt.

Tagadta bűnösségét a vörösiszapper első-, másod-, harmad-, negyed-, és ötödrendű vádlottja az utolsó szó jogán szólva hétfőn a Veszprémi Törvényszéken. A Szabó Györgyi vezette bírói tanács előtt B. Zoltán elsőrendű vádlott – a Mal Zrt. korábbi vezérigazgatója – az utolsó szó jogán elmondott többórás felszólalásában úgy fogalmazott: “természettudományos módszerekkel a katasztrófát előre látni nem lehetett”, az üzem szabályosan működött. Hozzátette, vannak azonban olyan tragédiák, amelyek akkor is bekövetkeznek, ha mindenki szabályosan végzi a dolgát.

Az elsőrendű vádlott kiemelte, hogy a végzetes talajtörést semmivel sem segítették elő, tisztán a terhelés következtében történt, ám információi szerint a vörösiszapot tároló kazettának még nagyobb terhelést is el kellett volna bírnia. Azt mondta, helyes döntést hozott, miután látta, hogy a probléma túlmutat saját cégvezetői kompetenciáin, és elsőként az ajkai polgármestert értesítette a katasztrófáról. Ő ugyanis néhány perc alatt elérte a többi település vezetőit, akik között volt olyan is, akit a vádlott személyesen nem is ismert. B. Zoltán szerint akkor, abban a helyzetben ez volt a leggyorsabb döntés. A vádlott felszólalásában részvétét nyilvánította az áldozatok családtagjainak, majd hosszasan amellett érvelt, hogy nem felelnek meg a valóságnak az ellene felhozott vádak. Kijelentette, meg van győződve arról, hogy nem hibázott, nincs köze a baleset bekövetkeztéhez. B. Zoltán teljesen ártatlannak vallotta magát, ezért minden vádpontban kérte felmentését, és azt, hogy három és fél év, valamint több mint kétszáz tárgyalási nap után “engedjék vissza munkájához, családjához”.

Szintén tagadta bűnösségét az utolsó szó jogán a per másod-, harmad-, negyed-, és ötödrendű vádlottja. A Mal korábbi vezetői, alkalmazottjai felszólalásukban mindannyian felmentésüket kérték az ellenük felhozott vádak alól. A tárgyalás kedden folytatódik a Veszprémi Törvényszéken, ahol a per további tíz vádlottja szólhat majd az utolsó szó jogán.

A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. Az ügyben halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emeltek vádat 15 ember – a cég vezetői és több alkalmazottja – ellen, valamint számos polgári per is indult. A vádat az ügyészség tavaly augusztusban több pontban is módosította.

http://hir.ma/belfold/bunugy/tagadtak-bunosseguket-az-utolso-szo-jogan-szolo-vadlottak/607242

 

A rendőrség hivatali visszaélés miatt nyomoz az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségtől (OKTVF) eltűnt, a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos iratok ügyében.


Lezárult a magyarországi vörösiszap-katasztrófa uniós vizsgálatának első szakasza. Az Európai Bizottság szerint Magyarországnak a veszélyes hulladékok közé kellett volna sorolnia a vörösiszapot.

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár az MTI-nek elmondta, hogy Magyarország egyetért az Európai Bizottság véleményével.


Az államtitkár javaslatának hátterében a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos vita áll. Illés a kilenc halálos áldozattal járó október eleji gátszakadás után azt nyilatkozta, a gát állékonyságát a szabályok szerint az illetékes - ajkai, illetve devecseri - jegyzőnek kellett vagy kellett volna ellenőriznie, mivel ők számítanak a tározó esetében építésügyi hatóságnak. A két érintett jegyző azonban vitatta ezt, szerintük egyértelműen az Illés felügyelete alá tartozó regionális környezetvédelmi hatóság az illetékes az ügyben.

 

Az iszapkatasztrófa utáni kármentésről és a romák helyzetéről is szó volt Orbán Viktor kormányfő és Soros György üzletember (bezservező) keddi találkozóján - derül ki a miniszterelnök szóvivőjének közleményéből. Soros megerősítette, hogy 1 millió dollárt ad az iszapkárok helyreállítására, és felajánlotta segítségét a kormány által is szorgalmazott uniós romaprogramhoz.

 

Magyarországon szinte mindenki hallott az október eleji vörösiszap-katasztrófáról, és a lakosság döntő többsége elégedett a kormány ezzel kapcsolatos intézkedéseivel - derül ki a Századvég felméréséből.
A magyar társadalom 50 százaléka úgy véli, hogy a kormány jól, 36 százaléka pedig úgy, hogy nagyon jól kezelte a vörösiszap-katasztrófa következményeit - derül ki Századvég október 12-16 között, 800 ember megkérdezésével készített közvélemény-kutatásából

 

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a hétfői iszapömlés által legsúlyosabban lerombolt falurészeket nem szabadna újjáépíteni, hanem meg kellene hagyni mementóként az utókorra.


Lehetővé tette volna a veszélyes hulladékokról szóló EU-s irányelv, hogy a Kolontárt hétfőn elöntő vörösiszapot veszélyes hulladékként kezeljék, bár az unióban az anyag alapesetben nem számít annak, és a tározót üzemeltető cég is erre hivatkozva hárította el az iszap pusztítása miatti felelősséget. Az EU-s irányelv és egy Magyarországon is bevezetett egyezmény szerint a kolontári vörösiszap maró hatása miatt veszélyes anyagnak tekinthető, amelyet az átlagosnál jóval szigorúbb szabályok szerint kell kezelni.


Mintha egy óriási adag lefolyótisztító folyadékba léptek volna az áldozatok: ilyen hatása volt a vörösiszapömlésnek Devecseren, Kolontáron és Somlóvásárhelyen. A vörösiszapot Magyarországon nem dolgozzák fel, hanem tározókban őrzik: összesen 55 millió tonnát, ebből 12 milliót Almásfüzitő mellett, a Duna közvetlen közelében.


És Illés Zoltán volt az is, akinek a felügyelete alá tartozott az a környezetvédelmi felügyelőség, amely két héttel a gátszakadás előtt ellenőrizte az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározóját és ott mindent a legnagyobb rendben talált. A felügyelőséget az a Zay Andrea vezette, aki Illés egykori személyi titkára volt. Ja, és el ne felejtsük, Illés kinevezettje környezetvédelmi tapasztalatait az andornaktályai Búbos Banka Környezetvédő Körben szerezte. De Illés szerint Zay Andreának vezetési tapasztalata is van, amit viszont a Magyar Televízióban és a közoktatásban szerzett. Ja, így már egész más! Az persze fel sem merült az akkori államtitkár úrban, hogy ha egy gyár működését a hatóságok teljesen rendben lévőnek találják, akkor azért csak megkérdeznénk, vajon ki a hunyó. Már ha van hunyó egyáltalán.

 

L.C.M

Feladó: egressy péter egressyp@citromail.hu
Címzett: orbanviktor@orbanviktor.hu
Tárgy: Vörösiszap biztonságos megsemmísitése

részlet a tervből( A teljes terv az L.C.M tulajdona a bizonyítékokkal együtt(minisztériumokba beadott tervek)

Ami élteti a tervet az az Európai Unió--Greenpeace
(az Unio nem engedélyezi a tárolását,hanem a szabályaival a feldolgozást
javasolja)
(a greenpeace pedig az almásfüzitői és a neszmélyi tározó miatt
jelentette fel Magyarországot)
Ezért a terv nemzetközi akadályba nem ütközik,az uniós szabályozással
kompetens.

Kidolgoztam a finanszirozást is (MAL ZRT,ÁLLAM,,ÖNKORMÁNYZAT),egy
bizonyos formában alakit céget
a vörösiszap megsemmisítésére.(a végtermékkel nem kereskedik hanem
felhasználja)

AMIT KAPTUNK CSERÉBE:

A cementgyárat lebontatták,különös ,hogy egy stadionépítő bontotta,MNB kapcsolat(cementkartellező vezír)

 

a dokumentumok és a levelezés a blogon megtalálható

34 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://vorosi.blog.hu/api/trackback/id/tr398264176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhes ló 2016.01.12. 09:48:42

Talán azért nem volt ott, mert semmi köze nem volt a bekövetkezett katasztrófához. Ahogy sokunknak sem volt és ahogy libásnak és böszmének sem volt.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.01.12. 16:19:47

Így igaz.

S miért nincs börtönben Orbán a fukusimai erőmű kapcsán? Ezt még a legbátrabb és leghangosabban gágogó ballibák sem merik megkérdezni!!!

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2016.01.12. 16:50:10

szeinteem orbit legkésőbb nürnbergi perben el kellett volna már ítélni

Szelid sunmalac 2016.01.12. 16:54:43

En csak azt tudom, hogy volt az iszapkarosultaknak gyujtes a kormany reszerol (erted, a civilektol vartak a segitseget), aztan a kormany jol lenyulta a penzt es soha nem kapott belole senki semmit

eßemfaßom meg áll 2016.01.12. 17:12:35

@Szelid sunmalac: azt ugye tudod, hogy ez simán elszámolási kérdés, a kormány betette a közösbe a gyüjtést és kifizetett mindent. Persze csinálhatta volna azt is, hogy 2milliárddal kevesebbet tesz bele állami forrást és a gyüjtéssel pótolja ki a maradékot. Igaz, hogy a végeredmény ugyanaz de így nem lehetne rinyálni, hogy " a kormány lenyulta a pénzt"

jágör68 2016.01.12. 17:41:15

Mi a helyzet Degesz uram, Demszkij többmillárdos Siemens- és 4-es metrós kenőpénzeivel?
A síkságon épült völgyhidas- alagutas autópálya- százmilliárdokkal?
A titokzatos Gyurcsányival, aki elsímította a K&H- ügyet?

egysmás 2016.01.12. 17:51:55

@eßemfaßom meg áll: A célzott magánadományokat a faszé teszi a közösbe?

Nem a kormány kapta, nem a kormánynak gyűjtődött, hanem a vörösiszap károsultjainak.

Osztán mégis ment a lecsóba.
Ezt civilizált helyeken hűtlen kezelésnek ésvagy lopásnak hívják.

sutyerák 2016.01.12. 17:53:12

zaynak főnöke illés volta annak meg orbán.

sutyerák 2016.01.12. 17:54:23

mondjuk orbán és bandája a korlátlan felelőtlenségű tsaság

Lajos Csánó 2016.01.12. 18:21:47

@eßemfaßom meg áll: Tényleg "csak" elszámolási kérdés?Amikor az emberek felajánlották az adójuk 1 %-t a parlagfű irtásra,akkor is a kormány másra költötte! Szerintük csak átcsoportosították! Mellette a civileket vegzálta,mert szendvicset vettek a kapott pénzből!

vakapad 2016.01.12. 18:25:46

nol.hu/belfold/20111130-einstandolt_adomanyok-1289823

"A Magyar Kármentő Alap számlájának aktuális egyenlege 2011. november 7-én 1 milliárd 783 276 572 forint volt, a károsultak részére támogatásként 350 millió 003 099 forintot utaltak el. Ha azonban összeadjuk a kármentő bizottság által megítélt segélyeket és támogatásokat, az mindössze 348 millió 554 ezer forintra jön ki. A kisebbik kérdés talán az, hogy hová tűnt akkor a különbözet? A nagyobb kérdés az, hogy a bankban fialtatott több mint egymilliárdból vajon még hány műfüves kézilabdapálya épül?"

Én úgy hallottam, hogy ezt a pénzt az emberek a KÁROSULTAKNAK szánták, közvetlenül és egyértelműen nekik, az egyéb tevékenységeket pedig kormányzati pénzből kellett volna megoldani. Ehhez képest a KÁROSULTAK 20 %-ot kaptak belőle. A többivel a kormány saját kötelezettségeit csökkentette.

Okos. Csak gratulálni tudok.

vakapad 2016.01.12. 18:29:09

@Éhes ló:

Azt mesélik, a tározó nem a libás és nem is a böszme regnálása alatt szakadt át, hanem Orbán országlása idején, mégpedig úgy, hogy az utolsó ellenőrzést ők végezték rajta.

Foszlány emlékeim szerint a VW vezér lemondott (amilyen hülye).

Éhes ló 2016.01.12. 18:47:45

@vakapad: talán buktor ellenőrizte egyszemélyben?
Komolyan?

eßemfaßom meg áll 2016.01.12. 18:52:36

@egysmás: Te úgy képzeled, hogy egy "Kárenyhítési alapot" készpénzben osztanak szét a károsultak között? Ha Károsult Bélát személyesen akarod támogatni akkor add neki a pénzt személyesen.

eßemfaßom meg áll 2016.01.12. 18:57:22

@vakapad: "Én úgy hallottam, hogy ezt a pénzt az emberek a KÁROSULTAKNAK szánták, közvetlenül és egyértelműen nekik"

Rosszul hallottad.
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1000252.KOR

252/2010. (X. 21.) Korm. rendelet
a Magyar Kármentő Alapról

9. § Az Alap forrásai a következő célokra használhatók fel:

a) a katasztrófával érintett személyek lakhatása elemi feltételeinek megteremtésére a katasztrófát megelőző állapot szerinti mértékig, ideértve a háztartási ingóságok lehetőségek szerinti pótlását is,

b) az a) pont szerinti célok veszélyeztetése nélkül

ba) a katasztrófával érintett személyek átmeneti elhelyezésére, ellátásuk feltételeinek megteremtésére,

bb) a katasztrófa hatásai által előidézett egészségkárosodás megelőzésére,

bc) a katasztrófában megrongálódott közterületek, közutak helyreállítására,

bd)2 a katasztrófával érintett térség revitalizációjával összefüggő beruházásokra és fejlesztésekre, így településrehabilitációra, települési infrastruktúra fejlesztésre, terület- és településrendezésre, településfejlesztésre, tájrehabilitációra, természet- és tájvédelemre, műemlékvédelemre, a lakosság közszolgáltatásokkal való maradéktalan ellátásához szükséges fejlesztésekre (ideértve a közlekedésfejlesztést is), a megújuló energiaforrások előállítására és az így előállított energia felhasználását támogató beruházásokra, továbbá az innovációs fejlesztésekre,

be)3 a katasztrófával érintett, 10. § szerinti településeken a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatása érdekében indított programok igazolt dologi kiadásainak, valamint a programokban közreműködő szakemberek, mentorok igazolt bérjellegű költségeinek támogatására.

illaim 2016.01.12. 19:25:25

@eßemfaßom meg áll: Tehát utólag hoztak egy rendeletet, hogy a lopást legalizálják! te szervilis köcsög, még te ugatsz másokra!

ladislaus 2016.01.12. 20:15:57

blogger nevét miért nem meri felfedni? sunyi bibsilibsi kötsög

vakapad 2016.01.12. 20:44:16

@illaim:

Igen. Visszamenőlegesen, ahogy szokás.

Az adakozók meg jól át lettek verve, hahaha.

egysmás 2016.01.12. 20:45:46

@eßemfaßom meg áll: óh, te szerencsétlen!

Ezt a rendeletet, meg az egész alapot azután hozták létre, hogy már megvolt a pénz java.

egysmás 2016.01.12. 20:47:25

HOL VAN KVADRILLIÓ?

:o

vakapad 2016.01.12. 21:36:53

@Éhes ló:

Ő nevezte ki azt, aki az ellenőrző személyt kinevezte. Ez nagyon szépen végigkövethető.
És a hülyeségét mindenkinek vállalnia kell.

Éhes ló 2016.01.12. 21:46:56

@vakapad: eléggé meg vagy zakkanva.
Semiféle felelősség nem terhel senkit azért, ha a kinevetzettje, kinevezettje bármit (gondatlanságból) elkövet.

De itt még az ellenőrző hatóság gondatlansága se lett megállapítva.
Ezért totálisan vakvágányon vagytok a posterrel együtt.

egysmás 2016.01.12. 21:57:24

@Éhes ló: Majd pont annak kormányanak a sameszei fogják megállapítani az egyik orbánmameluk nőikollégájáról, hogy rosszul csinált valamit, amelyik ellopja az adományokat!

Aha!

Önkritikát csak a komcsik gyakorolnak.

Éhes ló 2016.01.12. 22:09:42

@egysmás: meglehetős durva elfogultságról nem a bíróságok tanúskodnak, hanem a róluk alkotott véleményed.

BéLóg 2016.01.12. 22:49:59

@sutyerák: Orbánnak meg a főnöke a, a, a, a, a, pápa, na megvan, annak meg a főnöke az Atyaúristen.
Na szóval hozzá kell fordulni.

xclusiv 2016.01.12. 23:34:27

@jágör68: "Mi a helyzet Degesz uram, Demszkij többmillárdos Siemens- és 4-es metrós kenőpénzeivel?
A síkságon épült völgyhidas- alagutas autópálya- százmilliárdokkal?"

Nagyjából az, mint amikor orbánék uralkodása alatt a lajos újít fel magyar vasútvonalakat 160-ra, új tgv vonal árában. Kicsit árnyalja a képet, hogy ez utóbbi 320-ra képes normál esetben, de ezen értek el a 574,8 km/h világrekordot is.

Igaz ez még a G-nap előtt volt, akkor lajos még baráti nemoligarcha volt a hivatalos megmondások szerint. Ekkoriban elképzelhetetlennek tűnt az is, hogy a hugyér' szarér' neki adott plakáthelyeket és földeket valahogy elvegyék tőle.

Valamit esetleg ehhez is hozzá tudsz fűzni?

xclusiv 2016.01.13. 00:18:10

@Éhes ló: "Semiféle felelősség nem terhel senkit azért, ha a kinevetzettje, kinevezettje bármit (gondatlanságból) elkövet."

De, egyrészt ott _politikai_ felelősség. Ami itthon persze ismeretlen, itthon csak a politikai felelőtlenség ismert.
De normálisabb helyeken egy komolyabb vasúti baleset miatt lemond a közlekedési miniszter, méretes katonai elkúrásnál lemond a hadügyminiszter, stb.

Ugyanis ő felel az alatta dolgozók munkájáért. Akkor pedig különösen, ha ő nevezte ki őt, pláne ha ilyen pedigrével.
(A terézvárosi önkormányzatban fideszes képviselőként is tevékenykedő ... új felügyelőségi vezető önéletrajza szerint ... civil egyesületek aktivistájaként került kapcsolatba a természetvédelemmel. Például részt vett az andornaktályai Búbos Banka Környezetvédő Kör alapításában.)

Persze itthon nem divat vállalni a felelősséget, látszik ez egy újabb botrányban is, hogy ne mondjam Illatos út.
Ahol először az volt a kommunikáció, hogy nincs is itt semmi veszélyes, mindenki biztonságban van és csak a balliberális gyurcsányista média veri a tamtamdobot és stb.
Aztán lett hangos zúgolódás a fészbúkon, majd ma már a kormánymegbízott mondása szerint 2493 tonna, azaz 2,5 millió kilogram veszélyes hulladékot szállítottak el a város közepéről. (És akkor a talaj- és a vízszennyezés elhárítása hátra van, de nyilván próbálják majd azt is elsunnyogni.)

"De itt még az ellenőrző hatóság gondatlansága se lett megállapítva.
Ezért totálisan vakvágányon vagytok a posterrel együtt."

Haha, mégis ki a fene állapítaná meg a gondatlanságot? A témagyar pártállam melyik "független" részlege?
A szájerné által felügyelt bíróság?
Ahová a poltpeti által irányított ügyészség által adott papper került?
Amit a pintérsanyi vezette rendőrség a poltpeti által felügyelt nyomozásban összehozott?

Vagy épp a "független" parlament "független" vizsgálóbizottsága, ami ugye meg se tud alakulni, mert többségben vannak azok a "független" honatyák, akik még arra se veszik a fáradságot, hogy elolvassák azt az _önálló_ képviselői indítványt, amit velük adatnak be?

Mindenesetre az eléggé beszédes, hogy az _állami_ elenőrző hatóság 2 héttel az iszapömlés előtt mindent rendben talált.
Aztán most mindenki a vádlottak padján ül, őket kivéve.
Pedig őket azért fizetem _én_, mint adófizető, hogy az ilyen helyzeteket megfelelően kezeljék...

Éhes ló 2016.01.13. 07:45:09

@xclusiv: nem érted,, vagy nem akarod érteni.
Nem vállalkozok a kezelésedre.

egysmás 2016.01.13. 18:51:51

@Éhes ló: Mit kellene ezen érteni? :o

xclusiv 2016.01.14. 22:39:12

@Éhes ló: igen, ilyen a fideszes agitprop.

Ha semmibe nem tudsz belekötni abba amit írt, akkor jön a:
- szalmabáb érvelés, és/vagy a
- személyeskedés, és/vagy a
- személyeskedés a kommunikáció lezárásával, és/vagy a
- komcsizás.

Gratulálok, korán kezdted a műszakot :D

Éhes ló 2016.01.14. 22:54:55

@xclusiv: estére már elment a gyógyszered hatása?

program készítő 2016.01.19. 18:13:20

Van bizonyíték a kezünkben,szerencsére.Semmi probléma nincs a hozzászólásokkal,Tudom a kedvenc Orbán tanácsadó volt felesége kezelte a leveleket.Tudjuk bizonyítani Matolcsy szerepét a cementkartellben.6 nappal a tragédia előtt voltak fideszesek a helyszínen.Sőt még Ékes úrral is beszéltünk telefonon az iszap megsemmisítéséről--de szívesen fogadunk olyant akinek szintén van bizonyítéka.

program készítő 2016.01.19. 18:25:29

A fideszeseknek csak annyit tudunk válaszolni az L.C.M-ben nincs olyan ember akinek az apósa a kapcsolattartója.(viktorka a sárisápi bányában maradt volna nem miniszterelnök lenne ,hanem nyugdíjas)

program készítő 2016.01.19. 18:35:01

Miért van Neszmély községben iszaptározó?-A neszmélyi téglagyárban azzal színezték a téglát,amíg volt gyár.
Miért van Almásfüzitőn 9 tározó?Kádár elvtárs nem adta el a németeknek akik hajón vitték volna el feldolgozni.(A németek pénzt csinálnak belőle akkor mi is tudunk)
süti beállítások módosítása